Üdvözöllek az oldalamon

Mayer Alexandra

Kínai Asztrológia

“A születésed napján az 5 őselem közül az egyik energiája oly erős és meghatározó volt, hogy rezgése “pecsétként” vesődött a finom energetikai testedbe. Ez a vezérlő elve jelenlegi életednek.”

Nagy Melinda-Való Judit

Kínai Asztrológia I.

Mayer Alexandra

kínai asztrológus

Mayer Alexandra vagyok 2 gyermekes családanya. Visszatekintve, körülbelül 7 éve kezdtem el a körülöttünk lévő megfoghatatlan világ után érdeklődni. Két nagyon jó emberrel (akik mellé “véletlenül” oda csöppentem) és két Reiki beavatással kezdődött minden.
Hiszem azt, hogy ez a csodálatos világ, amit nem látunk, mégis minden pillanatban ott van, hatással van ránk. Ha egy icipici szegletébe is megpróbálunk beletekinteni és tudatosan segítségül hívni nagyon sokat emelhet az életünk minőségén. Erre keresve a megerősítést találkoztam Nagy Melindával és a Kínai Asztrológiával.

A másfél éves Kínai Asztrológia tanfolyam elvégzése és a mögöttünk lévő megpróbáltató 2020-as év után elhatároztam, hogy én is szeretnék adni valamit azoknak az embereknek, akiket a “sors” ide vezetett.

Mi is az a

Kínai Asztrológia?

A Kínai Asztrológiát egy úgynevezett Sárga Császártól eredeztetik. Őt tartják a nép ősapjának. Megvilágosodott bölcs, meditáció tanító, asztrológus, főpap, császár. Az előre megjósolt halála előtt mindent lejegyzett így hiába volt hanyatlás a halála után minden megmaradt. Kézzel fogható feljegyzések i.e. 2697-től vannak.

5 őselem

A Kínai Asztrológia az 5 őselem (tűz, föld, fém, víz, fa) egymásra hatásával, viszonyaival és elrendezésével foglalkozik.  A keleti metafizika az embert is a természet részeként kezeli, így a különböző egyéni karakterek kialakulásának alapja az őselemek bennünk lévő különböző arányú egyvelegében rejlik. Az 5 őselem mindegyikének van jin (negatív polaritás, nőiesebb, passzív, lágyabb, elfogadóbb) és jang (pozitív polaritás, férfiasabb, aktív) töltése. Az 5 őselem mellett 12 féle állat szimbólum amely jelen lehet a képletetekben. (A legtöbb ember a születési évének állat szimbólumával van tisztában).

12 szimbólum

A 12 szimbólum a következő: Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya, Disznó, Patkány. Ezekhez társítanak éveket, hónapokat, napokat és órákat is. A nevük egy állat neve, az esszenciájukat ezeknek is az öt őselem valamely polaritasa adja. Pl: jang föld sárkány, vagy jin fa nyúl stb. A legnagyobb probléma azonban, hogy az asztrológia elvesztette az ősi esszenciáját, az “Istenhez” való visszacsatolásai utat, az egységbe való útmutatást.
Vannak akik jóslásra használják, de NEM ERRE VALÓ!
Úgy érzem Én valamit vissza kaptam ebből az esszenciából és minden vágyam, hogy Nektek is részetek legyen belőle! Sokszor felmerül az emberben, hogy mi van ha ő rossz csillagzat alatt született és rossz híreket kap az elemzésén? Tudnotok kell, hogy nincs szerencsétlen csillagzat! Pontosan olyan mindenkinek a képlete amivel meg tudja valósítani a választott útját!
Egy dolog van, hogy nem találjuk a MAGAS SZINTET. Azonban erre már van egy tökéletes segítségünk. Jelentkezz be hozzám egy elemzésre és elmesélem mik az értékeid, amikre egy egész életben építeni tudsz, vagy mesélj a problémádról és keressük meg együtt a lehetőséget amit ki tudsz hozni a helyzetből.
Legyél Te is egyre tudatosabb Önmagadra!

Jang Föld

A Jang Föld emberek stabilak, megbízhatóak, alaposak, kitartóak. Mindenben törekszenek a biztonság megteremtésére, hiszen akkor érzik magukat komfortosan. Érdemes mindenhez időt adjanak maguknak, legyen az egy munka elvégzése, vagy bármilyen változás az életünkben hiszen így tudnak magas teljesítményt kihozni magukból.  Azt az inkarnációs tervet hozták magukkal, hogy abból hozzák ki a legtöbbet amilyük van, és ezzel valami maradandót teremtsenek.

Jin Föld

A Jin Föld emberek odaadóak, családcentrikusak, önzetlenek, elfogadóak, emberközpontúak. Kerülnek mindenféle konfrontációt, így nagyon ritkán fordul elő, hogy valakinek nem szimpatikusak. Tele vannak rejtett kincsekkel, amik csak sok idővel és megfelelő megerősítéssel kerülhetnek a felszínre. Az ő biztonság érzetük akkor megfelelő, ha van mellettük valaki aki segít kilépni a komfort zónájukból és realizálja az elképzeléseiket.  Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy felfedezzék a saját nem mindennapi kincseiket és ezzel táplálják a környezetüket.

Jang Fém

A Jang Fém emberek bátrak, védelmezőek, sérthetetlenek, akik minden jó ügyért képesek kiállni. Fontos nekik a tisztesség, a becsület és az igazság. Minden körülmények között fontos, hogy legyen olyan céljuk amiért harcolhatnak. Ez hajtja őket előre.  Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy tudatosan meg tudjanak tanulni örülni az életnek, lazítani és élvezni az élet adta lehetőségeket.

Jin Fém

A Jin Fém emberek kicsi koruktól érzik, hogy valami nagy dologra hivatottak, valami különleges küldetésük van. Hoztak magukkal valami képességet, tehetséget, különlegességet. Fontos számukra a megjelenés. Amit felvesznek azt szeretik ha csinos és elegáns. Jó a meggyőző és a logikai képességük. Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy megmutassák a külvilágnak amit tudnak. 

Jang Víz

A Jang Víz embereknek óriási energiájuk van amit nehéz kordában tartani. Van egy belső világuk, ami az emberek számára megfoghatatlan. Kiválóan el tudják különíteni az érzelmeiket az ész érveiktől.
Nagyon szeretnek terveket, ötleteket gyártani, de a kivitelezés már nem a kedvencük. Azonban ha belevágnak nagyon sikeres emberek válhatnak belőlük. Kettős személyiségük miatt, amilyen nagy szükségük van a jövésre-menésre, ugyan olyan fontos, hogy olykor elvonuljanak. Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy a bennük lakó hatalmas energiát megtanulják kordában tartani és tudatosan felhasználva bármit elérjenek az életében amit csak szeretnének.

Jin Víz

A Jin Víz emberek álmodozók, kiismerhetetlenek, intuitívak, kreatívak. 
Rendkívül erős intuíciós képességgel rendelkeznek, amire érdemes is hallgatniuk. Megérzéseik az életük alapkövét képezhetik. Nehezükre esik egyszerre egy dologgal foglalkozni. Csak nagy odafigyeléssel képesek a csapongó gondolataikat kordában tartani. Könnyen elviszik az érzelmeik így szükséges számukra, hogy mindig legyen mellettük valaki aki racionalizállja őket. Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy intuitív képességeikkel segítsék önmagunkat és környezetüket.

Jang Fa

A Jang Fa emberek oltalmazóak, segítőkészek, erőssek, egyenesek, őszinték és nagyon kreatívak. Van bennük egy oltalmazó késztetés. Mindig megpróbálják levenni a közvetlen környezetük válláról a terhet. Sok ember támaszkodhat rájuk.
Lassan változnak, ők fejlődik a legtöbbet.
Akkor a legsikeresebbek, ha vannak körülöttük emberek, akikre számíthatnak. 
Azt az inkarnációs tervet hozták magukkal, hogy akár életük végéig tanuljanak, és lassú növekedésükkel, kreativitásukkal elérjék céljaikat. 

Jin Fa

A Jin Fa emberek, mindig diplomatikusak, kompromisszumkészek, celkövetőek, túlélőek. Úgy tudják elérni a céljukat, hogy nem ütköznek ellenállásba. Senkit nem szeretnek megbántani ezért, hajlamosak mások helyett is megcsinálni a feladatokat. Nincsenek “mély gyökereil” így nem esik nehezükre váltani. Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy megtanulják, nem lehet mindenkinek megfelelni, ezáltal a saját érdekeiket is figyelembe véve tudják elérni a céljaikat.

Jang Tűz

A Jang Tűz emberek energikusak, jókedvűek, optimisták, és nagyon őszinték. Ami a szívükön az a szájukon. Nem rágódnak sokáig a dolgokon. Ha bármi rossz történik vele rövid időn belül túl tud lépni rajta. Rutinorientáltak, hajlamosak mindent hasonlóan megoldani és ugyan azokat a köröket futni. Úgy érezhetik energiájuk kifogyhatatlan, így hajlamosak két végén égetni a gyertyát. Emiatt előfordulhat, hogy munkamániásak. Általában a társaság középpontjai lesznek még akkor is ha ezért nem tesznek semmit. Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy megtanulják a váltás, változás nem mindig rossz. 

Jin Tűz

A Jin Tűz emberek nagyon önfeláldozóak és érzékenyek. A legkisebb történés is megmozdíthatja őket belül, ami a külvilágban történik, de ezt kívülről nem feltétlenül látják rajtuk. Hajlamosal sokat rágódni a dolgokon. A tanulás fontos számukra, de az újdonságokra főként elméleti szinten nyitottak, a valóságban azzal foglalkoznak, amiben már magabiztosan tudnak mozogni. Azt az inkarnációs tervet hozták, hogy utat mutassanak másoknak, azonban önmagukat meg kell tanulniuk nem feláldozni eme nemes célt érdekében.

Miben segíthet Neked a

Kínai asztrológia?

ÖNISMERET:

Megmutatja azokat a képességeid, amikre építeni tudsz az egyes életterületeiden (munka\iskola, hivatás, emberi kapcsolatok stb.)

EMBERI KAPCSOLATOK RENDBETÉTELE:

Megértheted a párod, szüleid, kollégáid, barátaid stb. személyiségét, motivációit. Ezáltal könnyebben el tudod fogadni őt, hiszen Senki sem “véletlenül” olyan amilyen!

PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA:

Rálátást adhat az adott probléma okára és megmutatja, hogyan tudod mindezt felemelni.

MILYEN MUNKATERÜLETBEN GONDOLKOZZ:

Azáltal, hogy megmutatja, milyen képességekkel rendelkezel, el tudod dönteni, hogy az a munka neked való vagy sem.

KIT VEGYÉL FEL AZ ADOTT ÁLLÁSRA:

Munkaadóként megnézheted ki, milyen adottságokkal rendelkezik, így megkönnyíti a döntésed, hogy ki a leg ideálisabb jelentkező az adott posztra.

ÉLETCÉL/KÜLDETÉS MEGTALÁLÁSA:

Amennyiben tanácstalan vagy mi is lenne az az út, életfeladat, amire születtél a képleted erre is választ nyújt.

GYERMEKEK SZEMÉLYISÉGÉNEK MEGÉRTÉSE:

Megtudhatod milyen tulajdonságokkal érkezett a gyermeked erre a világra és miben tudod őt támogatni.

ELŐREJELZÉS:

Adott évre, hónapra, napra személyre szabott tanácsokat ad, mire érdemes abban az időszakban figyelned, mik azok az energiák, amik támogatva vannak. Ezáltal sokkal könnyebben haladhat az életed mivel nem pazarlod az energiádat olyan dolgokra, amik nem kapnak segítséget. Legyen az egy találkozó, ügyintézés, családi nap, tanulás, konferencia stb.

Miben

NEM segít?

  • NEM jósol előre!
  • NEM mondja meg csak a képlet alapján, hogy ki milyen és mikor mi fog vele történni!
  • NEM foglalkozik a betegségekkel, a gyógyulással vagy a halállal!
  • NEM oldja meg helyetted a problémáidat!

Érdekel?

Szolgáltatások

01

Problémád van?

Általános elemzés

Mindenkinek ajánlom, akiben bármilyen kérdés, probléma felmerül önmagával vagy a környezetében élő emberekkel kapcsolatban. Legyen az önismeret, párkapcsolati nézeteltérés, szüleivel kapcsolatos tanácstalanság, munka, hivatás, gyerekek területén észlelt bizonytalanság stb. A díszlet határtalan.

02

Visszatérő vendég vagy?

Rövid elemzés

Visszatérő vendégek lehetősége. Abban az esetben, ha csak egy gyors kérdést szeretnél megbeszélni 2x fél órában rendelkezésedre állok. A szolgáltatást online formában tudod igénybe venni. Rendelkezésedre állok a következő felületek valamelyikén: skype, viber, messenger. 

03

Dolgozód jól érzi magát?

Munkáltatói elemzés

Ezt az elemzést azoknak a munkáltatóknak/főnököknek, ajánlom, akiknek fontos, hogy a dolgozó jól érezze magát az adott munkakörben hosszútávon is. Mivel nem mindenkinek való egy irodai, vagy egy egész nap rohangálós munka. Természetesen számos munkakör van én csak kiragadtam két teljesen ellentétes beosztást. A jelentkezők képletéből meg tudom mondani ki milyen erősségekkel bír ezáltal megkönnyíthetem a döntést.

04

Támogatod gyermeked?

Gyermek képlet elemzés

Ezt az opciót ajánlom, ha 14 évnél fiatalabb gyermek/gyermekek szülője vagy és szeretnéd tudni, miben támogathatod őt/őket ahhoz, hogy sikeresebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessen. A szolgáltatást online formában tudod igénybe venni. Rendelkezésedre állok a következő felületek valamelyikén: skype, viber, messenger.

05

Tudatosan élsz?

Előrejelzés

Neked ajánlom, ha tudatosan szeretnéd élni a mindennapjaidat és ki szeretnéd használni azt a kis hajtóerőt, ami a mindennapokban, rejlik. Azért fontos az előrejelzés, mert így tisztában leszel az adott nap erősségeivel, ezáltal nem fogod többé olyan dolgokra pazarolni az energiádat, ami nem támogatott az adott évben, hónapban vagy napban. Olyan mintha az univerzum egy kis hátszelet biztosítana neked, ha jó biciklire szállsz fel. Hogy mire is tudod használni? Gyakorlatilag mindenre!

Kérdésed van? Írj nekem!

E-mail cím

info@mayeralexandra.hu

Instagram